Miért is fontos az állatok szeretetéről és védelméről szóló oktatás?

Mert megtanulni gondoskodni, egyenlő a cselekvéssel, hisz fontos hogyan bánunk azokkal, akikkel törődünk. Ez különösen a gyermekekre igaz. Szemben a felnőttekkel, ők tapasztaláson keresztül alakítanak ki képet magukról és környezetükről. Ha megmutatjuk nekik, hogyan segíthetnek az állatoknak, rájönnek, hogy a világot is megváltoztathatják. Ötvözd az együttérzést a kompetenciával és máris kész vagy a változtatásra.
Csodálatos dolgok történhetnek állatokkal és gyerekekkel egyaránt.
Az oktatóprogram először rávezeti a gyermekeket arra, hogy a gondoskodás és a szeretet elmaradhatatlan az állattartásban. Majd rávilágítunk arra, hogy ahogy nekünk, úgy az állatoknak is más és más igényei vannak. Ez a felismerés elvezeti a tanulókat a mélyebb beleérzéshez. A gyermekek rájönnek, hogy a felelősségérzet és a szeretet együttesen a gondoskodás, majd túllépve a családon és állataikon, ezt kivetítik tágabb környezetükre is.
Figyelve a gyermekeket és hallgatva hozzászólásaikat, megfigyelhetjük, hogyan bontakozik ki bennük a gondoskodó gazdi.
A kisebbeknél a kíváncsiságukra hagyatkozunk, míg a nagyoknál a már meglevő ismereteket mélyítjük és rendszerezzük, kibővítve érdeklődésük új elemeivel, mint pl. a vadon élő állatok és az állatvédelem.
Programunk azt hangsúlyozza, hogy akkor tudunk a legjobban gondoskodni az állatokról, ha megismerjük a világukat, igényeiket, szükségleteiket. Az állatok egy tartalmasabb élethez juttatnak bennünket azáltal, hogy gondoskodunk róluk. Ezen mindannyian csak nyerhetünk!
Természetesen nem feledkezünk el beszélgetéseink közben a környezet védelméről sem. Fontos az állatok ürülékének összegyűjtése és megfelelő, gondos elhelyezése is, de arra is felhívjuk a gyermekek figyelmét, hogy vásárlóként mivel károsítom legkevésbé környezetemet, vagy megbeszéljük, hogy a kóbor állatok milyen károkat okozhatnak, esetleg a gyógyszerek, vegyszerek környezetkárosító hatásáról is szót ejtünk. Mindig az életkori sajátosságoknak, tudásanyagnak, háttérismereteknek megfelelően.
A gyermekeken át természetesen a szülőket is "elérjük és megérintjük" az állatvédelemmel, hiszen a gyermekek elmesélik az intézményben látottakat, hallottakat és gyakran figyelmeztetik, emlékeztetik szüleiket - pl. vásárlásnál - ezekre az információkra.
Ezeken keresztül szeretnénk elérni az állatvédelmi, állattartási morál javulását, a szándékos vagy ismerethiány miatt elkövetett állatkínzások számának jelentős csökkenését.