az Elveszett Állatok Alapítvány mindennapjaiból

F. Zsanett lelkes állatmentő által az Alapítványhoz került sérült kutya sajátos elbeszélése

Szeretném elmesélni eddigi életemet és csodálatos megmenekülésemet a halál markából. Egyúttal köszönetet mondanék azoknak, akik segítettek rajtam.

Sári vagyok. Kb. 4 éve láttam meg a napvilágot. Idén tavasszal történt egy megrázó esemény, ami miatt nemigen emlékszem „előző” életemre.
2011. május 29. Szép napnak indult, éltem szabad, kóborló mindennapomat, de szokatlan helyre tévedtem. (Az emberek csak MO-ás körgyűrűnek hívják.) Megijedtem a nagy zajtól, futottam, és azt hittem, még átérek a másik oldalra. Egy erős ütést éreztem, és elájultam. Amikor magamhoz tértem, nagyon fáztam, de láttam, hogy csak néhány lépés a biztonságos, füves terület. De mi történt?! Nem tudok lábra állni! Valahogy mégis kivonszoltam magam. Fájt mindenem, kétségbe estem. Ekkor megállt mellettem egy „kétlábú” és felemelt, berakott egy ugyanolyan zajos valamibe (most már tudom, hogy autónak hívják), mint ami megütött. Bevittek egy házba, ahol sok „kétlábú” szaladgált körülöttem és furcsa szag volt. Féltem, és össze voltam zavarodva. Aki közelített hozzám, arra vicsorogtam és meg akartam harapni. Akkor még nem sejtettem, hogy segíteni akarnak a rendelőben. Most már tudom, rossz szaga a gyógyszernek van, és ez azért kell, hogy egy magamfajta sérült állatot megmentsenek.

Ezeket a dolgokat hallottam igen távolról: sokkos az állapota, nehezített légzése van, nem tud lábra állni, gyors kanülálás, azonnali infúzió, az állapota válságos, nem bódítható, fájdalomcsillapítás és nyugtatás mellett végezhető a kivizsgálás….

Kezdtem megnyugodni, és már a fájdalmaim is csökkentek. A következőket derítették ki: a faromon tenyérnyi felületen nincs bőr, a kötőszövet is megsérült, az izmaim zúzódtak. A mellkasomon több helyen tompa sérülések, felületi horzsolások vannak és itt is néhol hiányzik a bőr. Az ultrahangos vizsgálat kimutatta, hogy a hasüregben és a mellkasban is van folyadék. A RTG vizsgálat eredménye légmell, borda-, és a medence többszörös törése. Az orvosok legfontosabb dolga a közvetlen életveszélyem elhárítása volt. Elaltattak, és megoperáltak. Állítólag sokáig tartott, és nehéz műtét volt. Egyszerre sok mindent helyrehoztak, de nehezen ébresztettek fel. Helyemül egy inkubátornak nevezett doboz szolgált állandó hőmérséklettel. Eleinte napi 3-szor, majd 2-szer kaptam infúziót, amiben fájdalomcsillapító és antibiotikum volt. Sokáig magamtól nem is tudtam enni, így fecskendővel etettek. A sebeimet tisztították, plasztikai megoldással szűkítették. Három hét múlva újra megműtöttek, hogy has-izomzatom kapcsolódjon a medencémhez. Visszatért az étvágyam. Eltelt még egy hónap, megerősödtem. Egy utolsó operáció várt rám. Ivartalanítottak, hogy később, új gazdimnál ne keveredjek „bajba”. Ma már nagyon jókedvű, energikus kutyalány vagyok, és arra várok, hogy valaki örökbe fogadjon. A rendelőben dolgozó egyik kedves „kétlábú” sokat foglalkozik velem, szeretete átsegített a nehézségeken. Most már megtanultam, az úttestre nem szabad kiszaladni, még akkor sem, ha nagyon érdekes a másik oldal.